Csatasorba állíthatók-e a kütyük az influenza ellen? • Fitpuli

Csatasorba állíthatók-e a kütyük az influenza ellen?

Admin • 2020.01.22

A modern orvostudomány egyik legnagyobb diadala, hogy sikerrel vette fel a harcot a járványosan terjedő fertőző betegségekkel, és ezzel jelentősen javította életkilátásunkat. A diagnosztikus és terápiás lehetőségek fejlődése után a következő lépcső a tömeges megbetegedések előrejelzése lenne? Blogbejegyzésünkben ennek megyünk utána.

A súlyos áldozatokat követelő járványokkal szembeni szélmalomharc egyáltalán nem újkeletű. Ennek egyik ékes példája John Snow munkássága: még bőven a kórokozók felismerése előtt csupán a megbetegedések térbeli megoszlása alapján áttörést ért el a londoni kolerajárvány megfékezésében. 1854-ben a Broad Street-i ivókút karjának leszerelésével csökkentette a fertőzött vízhez való hozzáférést, és ezzel számos életet mentett meg, megalapozva a közegészségügyben a járványok statisztikai elemzésének fontosságát.

Az influenza persze nem kolera, gondolhatjuk, miközben ismét elérkezett az évnek az a része, amikor bármikor lecsaphatnak a jól ismert tünetek: a rossz közérzet, a fejfájás, a láz, az orrfolyás és a köhögés. Az influenzavírus ilyenkor van elemében: cseppfertőzéssel terjedve gyorsan ledönti a lábáról, akit csak ér, és ezzel megkeseríti sokunk számára az évkezdést. Mielőtt alábecsüljük a hatását, érdemes megjegyezni, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 650.000 életet követel a szezonális influenza. Éppen ezért elemi érdekünk, hogy fejlesszük a járványok kitörésével kapcsolatos predikciós megoldásainkat.

A Johns Hopkins Egyetem már 2013-ban publikált olyan tanulmányt, amelyben a kutatók a közösségi médiában megjelenő felhasználói posztokból, jelesül a Twitteren megosztott üzenetekből vontak le járványügyi következtetéseket. A mikroblog rövid szöveges bejegyzéseiben influenzás megbetegedésre utaló szavakat, tüneteket kerestek, és azokat a posztoló helymeghatározása alapján térképen jelenítették meg. Így képesek voltak a vírusterjedés kvázi valós idejű követésére. (Összehasonlításképp: az USA járványügyi hivatala (CDC) heti jelentést ad ki ugyanebben a témában, amelyek körülbelül két héttel korábban gyűjtött adatokra épülnek.)

De hogy jönnek a képbe a kütyük? Egy új kutatás szerint, amelyben több mint 47.000 Fitbit felhasználó adatait vették számításba az USA 5 államából 2016 márciusa és 2018 márciusa között, a viselhető fitnesz trackerekből származó pulzusadatok és alvásmintázatok alapján megjósolható, és a közegészségügyi hatóságok felé valós időben jelezhető az influenzajárvány kitörése. Sokkal pontosabban, mint azt a jelenleg használt módszerek teszik.

Mondani sem kell, hogy ez milyen jelentőségű az oltóanyagok és az antivirális szerek logisztikájában, a betegtájékoztatásban, és ezáltal a járvány megfékezésében. Nyilvánvalóan a munkahelyi egészség szempontjából sem utolsó, ha nem arról szól a január, hogy próbáljuk nem megfertőzni egymást. És ehhez remélhetőleg nem is kell majd sok: csupán számításba venni a trackerekből származó adatokat.

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!