fbpx

Sajtóközlemény

A Web Summit startup szekciójában képviselte a magyar digitális egészségügyi szektort a Fitpuli

2019-ben több mint 70 ezren vettek részt a lisszaboni Web Summit kiállításon és technológiai konferencián, amely Európa egyik legrangosabb üzleti és vállalkozói tech rendezvénye.

340 millió forint befektetést kapott a Fitpuli, a digitális vállalati egészségprogramot fejlesztő magyar startup

Az egyre növekvő hazai piaci jelenlétének köszönhetően ismét bizalmat szavaztak a kockázati tőkebefektetők a 2017-ben alapított Fitpulinak. A korábbi inkubációs befektetést biztosító Hiventures Zrt. mellett a Solus Capital Zrt. és az Arete Zrt. együttesen egy újabb körben 340 millió forintot bocsátott a startup rendelkezésére. A digitális egészségügyi trendeket a munkahelyi egészségfejlesztéssel ötvöző startup újszerű prevenciós megoldásaival, valamint a magyar befektetőcsoportok által biztosított forrással még hatékonyabbá tudja tenni a vállalati egészségprogramokat.

Tesztfelhasználóink lepontozták munkahelyük egészségprogramjait

Amikor a Fitpuli applikáció hivatalosan is elérhetővé vált mind az Apple AppStore-ban, mind pedig a Google Play-ben, és elkezdtünk lelkes tesztelőket gyűjteni, készítettünk számukra egy kérdőívet, ami az egészséghez kötődő alkalmazásokkal szembeni általános elvárásukat szerette volna feltérképezni. Íme az eredmények.

Teszteld a Fitpulit Androidon!

Ismét mérföldkőhöz érkeztünk, hamarosan elérhető a Fitpuli alkalmazás Android verziója is. Ha androidosként van kedved kipróbálni applikációnkat, nincs más teendőd, mint az ebben a posztban található linken jelentkezni tesztfelhasználónknak. Mivel számunkra továbbra is kiemelten fontos a felhasználói élmény, annyit kérnénk majd Tőled cserébe, hogy adj nekünk visszajelzést a Fitpulival kapcsolatban (ez összesen 2 rövid online kérdőív kitöltését jelenti).

Teszteld a Fitpulit!

Elérkezett a pillanat, hamarosan elérhetővé válik a Fitpuli alkalmazás iOS verziója. Ha van kedved aktívan részt venni a világpremierben, és az elsők között próbálnád ki vadiúj applikációnkat, nincs más teendőd, mint a posztban található linken jelentkezni tesztfelhasználónknak. Mivel számunkra kiemelten fontos a felhasználói élmény, annyit kérnénk majd Tőled cserébe, hogy adj nekünk visszajelzést a Fitpulival kapcsolatban (ez összesen 2 rövid online kérdőív kitöltését jelenti).