A dolgozó magyarok 7-8%-a munkamániás • Fitpuli

A dolgozó magyarok 7-8%-a munkamániás

Admin • 2023.01.13

Magyarországon a dolgozók 7-8 százalékát érinti, függőségnek nevezzük, azonban más addikciókkal ellentétben erre a társadalom gyakran erényként tekint. A Mindennapi Pszichológia Magazin legújabb számában dr. Kun Bernadette pszichológus, habilitált egyetemi docens a munkamánia okait és káros hatásait elemezte.

Az elismerésért hajtanak

A dolgozó magyarok hét-nyolc százaléka munkamániás. Ők azok, akik éjjel-nappal pörögve, mániákusan, gyakran már-már kényszeresen dolgoznak. Kitartóak, lelkiismeretesek, önfeláldozóak, számukra nem létezik kikapcsolt telefon vagy vakáció. Mivel nehezükre esik nemet mondani egy-egy feladatra, kollégáik tisztelik és maximalistának gondolják őket. Főként a 25-54 éveseket érinti a munkamánia, és a nők körében ötször akkora az esély ezen szenvedély kialakulására, mint a férfiak esetében. Az iskolai végzettségnek ugyanakkor nincs önálló hatása a kockázatokra nézve.

„A munkamániás úgy érzi, mintha az adrenalin rabja lenne, holott a drogja valójában az elismerés. A rengeteg munkáért dicséretet, fizetésemelést, előléptetést és díjakat kap. Fokozatosan rászokik a sikerre, nem tud létezni nélküle. A baj csak az, hogy hosszú távon nem lehet bírni ezt a megterhelést, a kezdeti sikerek és jutalmak után így egyre hangsúlyosabbá válnak a munkamánia ártalmas következményei” – mondta dr. Kun Bernadette, aki a MiPszi legújabb számában írt tanulmányt a modern világban egyre többeket érintő jelenségről.

Gyakran boldogtalanok ők is és a hozzátartozók is

„Lehet, hogy a munkamániás kívülről boldognak és sikeresnek tűnik, de ez általában nincs így. Akkor már biztosan nem, amikor a munkafüggőség eluralkodik az életén. Mintha azért is hajszolná magát ennyire a teljesítménybe, hogy önmagának is bizonyítsa: értékes és szerethető ember” – tette hozzá a szakértő. Kiemelte: a munkamániások gyakran boldogtalanok, főleg a társas kapcsolatok terén, szenvedélyük ugyanis gyakran vezet családon belüli vitákhoz, konfliktusokhoz. „A hozzátartozók mellőzve érzik magukat, és egyre inkább azt élik meg, hogy nem számíthatnak a másikra.”

A munka élvezete valójában a munkamániások csak egy kisebb részére jellemző. Sokszor a szorongásaikat, bűntudatukat akarják leplezni a túlzott munkavállalással. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tipikus munkamániást belső kényszerek taszítják ebbe a mókuskerékbe. A kezdetben még ígéretes munkamániás dolgozó, aki keményen terhelhető, ugrásra készen áll, és minden feladatot elvállal, idővel egyre jobban elhasználódik” – mondta el a szakértő. Dr. Kun Bernadette szerint az érintetteknél a kialvatlanság, a fáradtság állandóvá válik, ennek pedig a testi egészségben és a teljesítményben is lenyomata van. Ez az út egyenesen vezethet a kiégésig, de a kilépésig is.

Egyénileg is sokat lehet tenni

„A munkafüggőség kezelésének első és legfontosabb lépése a probléma fel- és beismerése. Ha ez megtörténik, mindenképpen érdemes pszichológushoz fordulni, és egyéni vagy csoportos módszerek segítségével, a probléma gyökereinek feltárásával, kognitív viselkedésterápiás eszközökkel vagy akár meditációalapú terápiákkal az egészséges munkavégzés útjára lehet lépni” – mondta el a szakértő. Dr. Kun Bernadette szerint a túlzott munkavégzés előnyeinek és hátrányainak számbavételével vagy tudatos életmódbeli változásokkal (pl. több képernyőmentes idő, „rendes” ebédszünet) is nagyon sokat lehet fejlődni az egészségesebb munkavégzés irányába.

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!