Nehéz idők: stresszkezelési tippek otthonra, ha már nagyon elég a bezártságból • Fitpuli

Nehéz idők: stresszkezelési tippek otthonra, ha már nagyon elég a bezártságból

Admin • 2020.05.20

„Tipp pároknak, akik először dolgoznak együtt otthonról: találjatok ki egy képzeletbeli kollégát, akire mindent rá tudtok kenni. Nálunk például Cheryl az, aki mindenhol otthagyja a lakásban a használt poharakat és teljesen kiborít mindkettőnket.” Nemrég még őszintén tudtunk nevetni az ilyen jellegű tanácsokon a Twitter népétől, mára már kicsit kevésbé. Na jó, ez a gyűjtés még mindig elég vicces, de tény, hogy a tartós be- és összezártság hatására egyre többünkön mutatkoznak a fásultság, a kimerültség és a stressz jelei. Megkértünk egy (igazi) szakértőt, hogy ossza meg velünk a kedvenc stresszkezelési technikáit – íme:

munkahelyi-stresszkezeles

1. Ha megőrjít a háttérzaj

„A legtöbb ember számára az egyik legnagyobb stresszforrás ebben a helyzetben, hogy sokszor egészen kicsi alapterületű lakásban az egész család egyszerre van otthon. Ehhez nemigen vagyunk hozzászokva” – mondja dr. Fenyves Bánk orvos, Williams Életkészségek® facilitátor. Most, hogy az ügyféltalálkozóktól a biosz óráig minden otthonról megy, nyugalmas munkakörülményeket teremteni különösen nagy kihívás. Bánk szerint az ebből fakadó stressz csökkentésére a legjobb módszer a tudatos tervezés. „Állítsunk fel egy új szabályrendszert otthon, hogy jusson idő a szülőknek is dolgozni, de a gyerekekkel is legyen valaki, aki leül az iskolai Zoomoláshoz! Kezdve azzal, hogy kinek mikor van olyan megbeszélése vagy leadandója, amikor fontos, hogy csend legyen körülötte és kapjon egy kis életteret.”

2. Ha már az agyunkra megy a bezártság

Amikor már nagyon nyomaszt, hogy nem mehetsz ki, indulj befelé! Akár egy öt-tízperces elmélyült relaxáció is sokat segíthet a feszültség és a szorongás csökkentésében. Ezek közül is az imaginációs, azaz képalkotási gyakorlatok lehetnek igazán hasznosak. A gyógyító, lazító vagy éppen teljesítménynövelő hatásáról ismert technika tulajdonképpen egy vezetett, képzeletbeli utazást takar – oda, ahova csak szeretnénk. „Bármilyen helyet elképzelhetünk, ahol tudjuk, hogy jól érezzük magunkat, legyen az a tengerparton, a hegyekben vagy egy úszómedence szélén. A lényeg, hogy a legapróbb részletekig képzeljük el, mi vesz körül minket, hogy megéljük a teljes kivonulás élményét” – magyarázza Bánk. A szimulációt magunk is vezethetjük, például egy telefonra felvett hangjegyzet segítségével – itt találsz inspirációt a mentális „túravezetéshez”.

3. Ha feszültség van otthon

Konfliktushelyzetben viszont fontos, hogy kivonulás helyett inkább a problémamegoldást és a nyílt kommunikációt válasszuk. „Beszéljük meg egymással, kinek miért stresszes a mostani helyzet! Azért, mert a saját vagy mások egészsége miatt aggódik, vagy esetleg a munkája miatt? A félelem és a bizonytalanság mindenkiben ott van, és egy csomó stressz ér minket, amit csak belül tudunk levezetni vagy azzal a pár emberrel, akivel találkozunk” – mondja a szakértő. Nézzünk magunkba, fogalmazzuk meg, mi okozza számunkra a legnagyobb stresszt és ne féljünk megosztani ezt másokkal – vagy ha ez nem elég, szakemberrel!

4. Ha sötét színben látod a világot

Helyezd új megvilágításba gondolatátkeretezéssel! A bezártságra tekinthetünk negatív dologként, de érdemes inkább összegyűjteni, miért is jó. Szánj fél órát arra, hogy leülsz és összeírod, hogyan tudod kihasználni az otthonlétet! Végre lesz időd felfúrni azt a polcot a falra, amit egy éve halogatsz, vagy megtanulni pizzát sütni, amit meg három éve? Vagy megélni azt, hogy van lehetőség családként érdemben együtt lenni hétköznap is, ahelyett, hogy este fáradtan, futólag kérdeznénk rá, kivel mi történt aznap. Csakúgy, mint a nyomasztó gondolatokat, ezeket is érdemes aztán megosztani egymással. Bánk tanácsa: „Jelöljetek ki egy közös falat otthon, ahol minden nap gyűjtitek a pozitív gondolatokat! Nagyon inspiráló tud lenni, ha látjuk, minek örül a másik éppen.”

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!