Szemem, mint a sasé, fülem, mint a rókáé • Fitpuli

Szemem, mint a sasé, fülem, mint a rókáé

Admin • 2019.12.04

(A Fitpulit általánosan bemutató bejegyzésünk itt található.)

Mint ahogy az a hagyományos egészségügyi szűréseknél is történik, a Fitpuli alkalmazásban található szűrővizsgálatok is az eddig fel nem ismert, de kialakult vagy kialakulófélben lévő elváltozásokat keresik. Orvosi értelemben ez a megelőzés másodlagos szintje. Persze, nem mi lennénk, ha nem fitpulisítottuk volna ezeket is, szóval ne egy hosszadalmas, véresen komoly, hanem inkább egy rövid, élményszerű tesztre számítsatok.

Látva lássatok

Az orvosi modul szűrővizsgálatokat tartalmazó részében érhető el a látásvizsgálat. Ehhez a mobiltelefonon kívül nincs másra szükség, és 3 területre fókuszál: a látóélességre, a színlátásra és a sárgafolt-eltérésekre. Ez utóbbiak többnyire cukorbetegség szövődményeként jelentkeznek, és komoly problémát okozhatnak. A vizsgálat játékos formában zajlik, és körülbelül 5-10 percet vesz igénybe. Ugyancsak itt érhető el a hallásvizsgálat, amelyhez már a telefonon kívül egy fülhallgatóra is szükség van. A standard hallásvizsgálat egyszerűsített változatával a halláskárosodást tudjuk szűrni, amely gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk.

Ezek természetesen csak tájékozódó eredményt adnak, nem pedig végleges diagnózist. Célunk, hogy egy rövid teszttel segítsünk eldönteni, kell-e, érdemes-e felhasználóinknak szakorvoshoz fordulniuk, így a Fitpuli nem helyettesíti az orvosi eszközös vizsgálatot. Nem is kell túl gyakran elvégezni, de érdemes legalább félévente-évente végigmenni rajta.

Összhangban a foglalkozás-egészségüggyel

Mivel a Fitpuli elsősorban a munkahelyi egészség megreformálásának érdekében született, szem előtt tartjuk a munkahelyi károsodások kiküszöbölését is. Munkavégzésük során sokan ülnek számítógép előtt, vagy dolgoznak zajos környezetben, esetleg zenét hallgatnak, ezért nem mellékes, milyen ártalmak érik felhasználóinkat. Ugyancsak szorosabb együttműködést tervezünk a hazai foglalkozás-egészségügyi (üzemorvosi) szolgáltatókkal, így az ő munkájukat is megkönnyíti, ha rendelkezésre állnak ezek az adatok. Így lerövidíthető a személyes orvosi vizit.

A legfontosabb érzékeink csökkenése, ami többnyire lassanként, fokozatosan zajlik, a folyamat elnyújtottsága miatt nem is feltétlenül realizálódik. Viszont szubjektíven, az önmeghatározásban fontos szerepelt képvisel, és befolyással lehet életmódunkra. Ez pedig már egyértelműen a Fitpuli szakterülete.

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!