5+1 tipp szorongás ellen, ami segíthet • Fitpuli

5+1 tipp szorongás ellen, ami segíthet

Admin • 2020.12.21

A szorongás ellen vitaminok, gyógynövények, gyógyszerek is segíthetnek, de a rendszeres testmozgás, sőt, a gondolkodás megváltoztatása is hatékony lehet a szorongás oldására. 

Az első lépés a szorongás ellen: ismerd meg az okait és a következményeit

A szorongás bizonyos határokon belül természetes és normális érzelmi reakció a körülöttünk zajló változásokra, stresszorokra. Egy randi vagy egy állásinterjú előtt inkább az a furcsa, ha valaki teljesen nyugodt. 

Azonban nem minden szorongás ilyen. A kóros szorongásos zavarok, mint például a generalizált szorongás a leginkább elterjedt pszichés betegségek közé tartoznak. Jellemzőjük, hogy aki átéli, nem tudja meghatározni, tulajdonképpen mi az, ami miatt aggódik vagy retteg. De még ha van is konkrét oka a szorongásnak, a mértéke ehhez képest aránytalan, indokolatlanul intenzív. Sokszor annyira, hogy az egyén nem is tudja kontrollálni, és a mindennapi tevékenységeinek ellátását is akadályozza. 

A generalizált szorongás kialakulása elsősorban az érzelmi központnak, vagyis az amigdalának a zavarához köthető. 

További tényezők, amelyek elősegítik a generalizált szorongás kialakulását:

  • alacsony önértékelés, önbizalomhiány,
  • életkori válságok (pl. kapunyitási, kapuzárási pánik, stb.), 
  • alkohol- és drogfüggőség, 
  • tartósan rossz egzisztenciális, anyagi helyzet, 
  • nagy veszteségek, tragédiák (közeli hozzátartozó halála, jelentős anyagi kár, stb.),
  • örökletes tényezők,
  • az intimitás hiánya, társ hiánya,
  • hosszú időn keresztül, megszakítás nélkül fennálló stressz. 

A generalizált szorongás sajnos abból a szempontból is egy komoly betegség, hogy számos tünete van. Ezek egy része jelentős mértékben megnehezíti a beteg életét. 

A generalizált szorongás néhány jellemző mentális tünete:

  • deperszonalizáció,
  • szűnni nem akaró, baljós előérzet, 
  • koncentrációs zavarok,
  • kilátástalanság érzése, pesszimizmus, 
  • ingerlékenység,
  • “vesztes vagyok” érzése.

A generalizált szorongás testi tünetei:

  • kipirult vagy éppen sápadt arcbőr,
  • hőhullámok, izzadás,
  • fáradtság, alvászavarok,
  • mellkas tájéki fájdalmak,
  • izomfeszülés, izomgörcs,
  • hideg bőr, hidegrázás,
  • sűrű vizelési inger,
  • hasi fájdalmak, hasmenés,
  • szapora pulzus,
  • nehézlégzés,
  • szájszárazság,
  • gombóc a torokban,
  • szapora légzés, apró lélegzetvételek.

Módszerek a szorongás ellen

1. A szorongás ellen vitaminokkal, ásványi anyagokkal, étrendkiegészítőkkel

A pszichés betegségek hátterében gyakran az agyban és az idegrendszerben zajló biokémiai folyamatok zavara húzódik meg. Ezeket a zavarakot pedig bizonyos vitaminok hiánya is előidézheti.

B-vitaminok

Ebbe a csoportba 8 különféle vitamin tartozik. Közülük is kiemelkedik a B1-, a B6- és a B12-vitamin szerepe az idegrendszer optimális működése szempontjából. A B-vitaminok hiánya elősegíti a megnövekedett stressz-szint, a depresszió és a szorongásos zavarok kialakulását.  

D-vitamin

A D-vitamin hatással van a hangulat szabályozására és az idegek, valamint az agy működésére. Hiánya a depresszió és a szorongás tüneteit is erősíti, míg szedése mindkét kedélybetegség kezelését eredményesen segíti. 

Multivitaminok

A multivitamin készítmények bizonyos esetekben javítják a kedélybetegek állapotát, és enyhítik a szorongásos zavarokat. Azok a multivitaminok, amelyek B- és C-vitamint, valamint kalciumot, magnéziumot és cinket is tartalmaznak, hatékonyan alkalmazhatók a szorongás oldására.

Magnézium

Kulcsfontosságú nyomelem a szorongás elkerülése szempontjából. Hiánya az arra hajlamos személyeknél közrejátszik a szorongás kialakulásában. 

Omega-3 zsírsavak

Ezeket a tápanyagokat a szervezetünk nem képes előállítani, ezért a táplálékkal kell bevinni őket. Erre egyrészt a tengeri állatok, főleg bizonyos halak húsa alkalmas, illetve táplálékkiegészítők, halolajkapszulák formájában is fogyaszthatóak. A depresszió és a szorongás esetében is eredményesen használhatók, főleg a hosszú távú szorongással küzdők állapotára hatnak kedvezően. 

2. A szorongás ellen gyógynövényekkel

Több olyan gyógynövényt is ismerünk, amelyek eredményesen alkalmazhatók a szorongás oldására. 

Néhány példa:

  • komlótoboz,
  • orbáncfű,
  • levendula,
  • citromfű,
  • kamilla,
  • valeriana (macskagyökér).

3. A gondolkodásmód és a viselkedés megváltoztatása a szorongás oldására 

A szorongás a testi (biológiai és biokémiai) folyamatok mellett az idegi (agyműködési, érzelmi) szinten is zajlik. Ebből következően a megfelelő gondolkodásmód kialakításával és alkalmazásával is sokat tehetünk a szorongásos zavarok mérséklése érdekében. Sokszor segít, ha ahelyett, hogy a szorongást jelentő problémára fókuszálnánk, inkább arra összpontosítunk, ami a megoldást jelentheti. 

Az is jó taktika lehet, ha az ember egyszerűen eltereli a figyelmét a szorongásról, és inkább kellemes dolgokra összpontosít. Mindezt támogathatja egy jó meditációs módszer, például mindfulness vagy autogén tréning. Kulcsszerepe van a megfelelő légzésnek is, erre épülő professzionális légzőgyakorlatokat is elsajátíthatunk. De már az is sokat segíthet, ha egyszerűen odafigyelünk a légzésünkre, és lassan, fokozatosan lélegezzük be, majd ugyanígy fújjuk ki a levegőt. 

4. Sport és jóga a szorongás ellen

A rendszeres testmozgás egészségvédő hatásáról oldalakat lehetne írni. Aki képes naponta legalább 40 percet szánni erre, annak a szervezetében elegendő endorfin keletkezik ahhoz, hogy csökkenjen a stresszhormonok koncentrációja. 

A komótosan végezhető, meditatív, monoton mozgás pedig még kedvezőbb hatású. A jóga pedig pont ilyen, nem véletlen, hogy már egy 2013-as kutatás is alátámasztotta kedvező hatását a szorongásos zavarok oldására. A kutatás szerint napi fél óra jóga egy hónapon keresztül érezhetően csökkenti a félelmet és a pánikérzést.  

5. A szorongás ellen gyógyszerekkel

A gyógyszerek alkalmazása csak abban az esetben javasolt, ha a szorongás olyan mértékű, hogy másképpen nem kezelhető – ilyenkor viszont feltétlenül szükséges a használatuk. A szorongás gyógyszeres kezelése minden esetben kizárólag orvosi felügyelet mellett történhet. A gyógyszer és a megfelelő adagolás megválasztása egyaránt az orvos feladata, ezzel senki se kísérletezzen a saját szakállára. 

A szorongás kezelésére sokféle gyógyszer vehető igénybe, ezek az alábbi kategóriákba sorolhatók:

  • antidepresszánsok (pl. fluoxetin, paroxetin, escitalopram),
  • szorongásoldók (pl. benzodiazepinek), vagyis nyugtatók.

Tipp: Alkalmas okosóra használatával, monitorozhatod a napi mozgásod és megfigyelheted alvási szokásaid. Tudatosságot vezethetsz be segítségével az életetbe ami segít felülkerekedni az aggodalmakon.

+1. A Fitpulival a szorongásos zavarok megelőzéséért

A Fitpuli nem csak a szorongás leküzdésében, de az aktív, egészséges életmód támogatása révén a megelőzésében is hatékony segítőtárs. 

Az egészségprogram és az applikáció segítségével:

  • beállíthatod a napi mozgás mennyiségét,
  • nyomon követheted, mennyit sikerült ebből teljesítened,
  • monitorozhatod a különféle testi funkcióid működését,
  • hasznos tanácsokat, tippeket kaphatsz, például a helyes táplálkozást illetően.

Mindez jelentős segítséget nyújt a szorongásos zavarok megelőzésében.

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!