A digitális bizalom • Fitpuli

A digitális bizalom

Admin • 2019.12.12

Két év alatt sok minden történhet az életünkben. Ezt olvasva valószínűleg többen el is kezdtek rugózni azon, mi történt velük akkortájt, és miben más emberek most, mint jó hétszáz napja voltak. Velünk együtt a környezetünk is sokat változott, főleg ha a minket körülvevő tech világra gondolunk. Az Accenture arra volt kíváncsi, hogy az egészségüggyel kapcsolatos digitális eszközhasználat miképp változott meg két év alatt, ezért készített egy 2016 és 2018 közötti időszakról szóló kutatást a témáról. Ennek a legfontosabb megállapításait mutatjuk be most.

Mindenekelőtt a technológia egészségmegőrzésben játszott szerepét az első felmérésnél a megkérdezettek 30%-a, míg két évvel később a 36%-a gondolta fontosnak. Amikor a felhasznált platformokra terelődött a sor, kirajzolódott, hogy jelentős, kétszámjegyű növekedést tudott mutatni több felület is ez idő alatt (az okostelefon 36%-ról 46%-ra nőtt; social media 23% – 35%; online közösségek 14% – 25%). Érdekesség, hogy míg minden digitális eszköz kisebb-nagyobb mértékben nőtt, addig a honlapok ezirányú látogatottsága némileg csökkent. Ebből mi azt olvassuk le, hogy a “Dr. Google felhasználók” egy része áttelepült a webről más szegletekbe.

A wearable termékek piaca bivalyerőssé vált mindeközben, tavaly több mint 180 millió darabot adtak el belőlük világszerte, idén pedig minden bizonnyal túllép majd ez a szám a kétszázon. A robbanás egyértelmű, érdekes azonban megnézni, hogyan alakult az emberek adatkezelésbe vetett hite. Kivel osztanák meg szívesen a trackerekben róluk keletkezett információkat? Nem meglepő módon az orvosaikkal mindenképp, és ebben nem is tényező a technológiai fejlődés: mindkét évre igaz volt, hogy 10-ből 9-en nyugodtan mennek az adatokkal orvosokhoz. Látványos viszont, hogy mennyivel többen kezdtek el az eredményekkel online közösségek felé fordulni (38%-47%), de hasonló mértékben nőtt a biztosítók felé mutatott bizalom is ezen a téren, ami már az ehhez köthető termékfejlesztések gyümölcse is.

Csak remélni tudjuk, hogy hamarosan születni fog egy harmadik etap is ebben a reprezentatív kutatásban, jó volna látni, milyen user attitűdökkel vágunk neki a következő évtizednek. Az üzenet viszont már most is egyértelmű: az emberek egyre nagyobb elánnal használják az okoseszközöket egészségügyi célból (is), így annak az üzleti szereplőnek, aki kapcsolódni szeretne hozzájuk, érdemes a kijelzőkön és a csuklókon kopogtatnia.

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!